A régi rács is lehet szép!
Sok régi bérházban a lakások bejárati ajtaja üvegezett, épségüket pedig néha igényes, kovácsoltvas rács védi. Az öreg épületek sajnos általában elhanyagoltak, és a lakások bejárati ajtajai sincsenek sokkal jobb állapotban. Felújításuk mindenképpen ajánlatos, a vasrácsokra azonban érdemes nagyobb figyelmet fordítanunk, mert azo
n felül, hogy hasznosak, egyben az ajtók tartozékai is, és mint példánkban is, néha mívesen szépek. Megérdemlik tehát az igényesebb karbantartást, amelyhez most gyakorlati tanácsokat is adunk.
Első dolgunk a vastag festék eltávolítása legyen a régi rácsról. E célra a hagyományos festéklemarót, vagy a hatékonyabb hőlégfúvót használjuk. A régi, vastag fedőfestéket néha nagyon nehéz teljesen eltávolítani, a makacsabb helyeken kis kalapáccsal megütögetve azonban a zománc keménységűre érett festékfoltok leütögethetők. Következhet a málló, rozsdás rétegek eltávolítása. A már lepattogzott festék alatt ugyanis a vasfelületek mélyen korrodálódtak. Hegyesre és élesre köszörült kaparóacéllal ezeket a részeket elég könnyen lehántolhatjuk (1). A ragyásra rozsdállt részeket ezt követően huzalkefével tisztítsuk meg. E célra lehetőleg keskeny kefét használjunk (2), amellyel a szűk helyekre is beférünk (3). A szinte teljesen letisztított felületeket azonban a rozsda durvára marta, ezen csiszolással finomítsunk (4) egy keveset. A jobban hozzáférhető részekhez használhatunk deltacsiszoló-gépet is (5).
A teljesen letisztított acélrácsot szabadítsuk meg a csiszoláskor keletkezett portól, amit akár egy üvegmosó kefével is elvégezhetünk (6). A rácsot ezt követően kenjük be rozsdapassziváló szerrel, pl. Ferropasszittal, vagy Evipasszal. A vegyszer a rács felületén levő rozsdaszínt szürkére változtatja, a fémrács felületét, pedig passziválja, egyben jó festékalapot is eredményez. A teljesen száraz és szürkére változott rácsot ezután már bemázolhatjuk valamelyik kültéri igénybevételre alkalmas alapozó és fedőfestékkel (7), amely újabb hosszú évekre megakadályozza a rács korrózióját.
Természetesen az ilyen elaggott ajtók esetében nemcsak a régi rácsot célszerű felújítani, hanem az egész ajtót. A nagyon vastag festékréteget e munkánál is ajánlatos lemaratni, majd a faajtó felületi hibáit tapasszal kijavítva, lecsiszolva újra mázolhatjuk. A szép régi ajtók persze ettől még nem fiatalodnak meg, felületük nem lesz ideálisan sima, csak megfelelően karbantartott, ápolt.
Eredeti cikk megtalálható a: http://ezermester.hu/cikk-2065/Ajtoracsok_felujitasa
